Címe: The Hi-story of cinema
Művész: Monica Dumitrescu
Haza: M: Románia
Monica Dumitrescu (MD Antidtot) független és autodidakta művész.
Az innováció úttörőjeként a művészetben olyan újrahasznosított elemeket hoz előtérbe, mint az újságok, régi szövetek és egyéb „hulladékok”, és igazi remekműveket varázsol belőlük. Ez nemcsak figyelemre méltó művészi képességeit emeli ki, hanem a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét is hangsúlyozza. A művésznő bebizonyítja, hogy a művészetet nem korlátozzák a hagyományos anyagok, és hogy az emberi kreativitásnak csak a képzelet szab határt.
Monica utcai művészetből és a kortárs művészet területéről származó hatásai műveinek minden részletében tükröződnek. Kifejező és hiteles festészete révén nemcsak alkot, hanem kommunikál is, minden szinten kapcsolódva a nézőkhöz.
A művész víziója:
A filmművészet kezdetéhez vezető történelem fontosságának hangsúlyozására egy
egy mozgó lovat ábrázoló rajzot használtam (utalás a The Horse in Motion – Eadweard Muybridge).
A lovak és a lovasok naiv ábrázolása nemcsak a barlangrajzokra utal, mint a művészet kezdetének szimbólumaira, hanem a történelem fontosságára is a gyermekek számára (hogy tudják, mi vezetett el bennünket ehhez a pillanathoz). Egy másik dolog, amit hangsúlyozni akartam, hogy nekünk, felnőtteknek is életben kell tartanunk a kíváncsiságunkat, és azt folyamatos tanulási folyamatként kell használnunk (ugyanúgy, mint a gyerekeknek).
Az alkotás hat négyzetre van osztva, amelyek mindegyike egy-egy kulcsfontosságú filmes pillanatot képvisel:
1. Fekete-fehér, néma filmek – kifejezés
2. Színes filmek és a hang bevezetése a moziba – perspektíva
3. A nemzetközi filmművészet aranykora – terjeszkedés
4. A speciális effektek bevezetése és a harcművészeti filmek hatása – bizalom
5. A szuperhősfilmek és a képregények adaptációja a moziban – meggyőződés
6. A világjárványok és a mesterséges intelligencia hatása a filmművészetre – átrendeződés
Az egyes négyzetek egymásba átmenő háttere, valamint a számok színkombinációja azt mutatja, hogy a mozi múltja (a technológiától kezdve a színészi játékon át a történetmesélésig, a látásmódig stb.) mindig hatással lesz a jövőre.
Az egyes négyzeteket részben elfedő évtizedek merész ábrázolása a „nyilvánvaló mögé nézés” kíváncsiságát hivatott növelni, valamint nagyobb hatást gyakorol a nézőre. Valami, ami megmarad benned, valami, ami arra késztet, hogy magadban kutass.
Kurátori szöveg:
Az első dolog, ami eszembe jutott, a fesztiválplakátok, különösen ezekben az években, amelyek úgy néznek ki, mint a különböző kiadások évei, valamilyen témával, mint a medve a Berlinale plakátjain. Bár a műalkotásokon látható korszakok mindegyikéből néztem filmeket, nem érzem magam elég szerencsésnek, hogy a legtöbbjükben nem éltem. Szívesen tanúja lettem volna a némafilmek és a hangosfilmek, majd a fekete-fehér és a színes filmek közötti átmeneti időszaknak. Ezek voltak a felfedezések és próbálkozások, bizonyos szerepek kialakulásának, majd hamarosan megtörésének, hogy újakat hozzanak létre, annak felfedezésének az ideje, hogy mi számít a közönség számára, és mindenekelőtt annak a kísérletnek az ideje, hogy megteremtsék azt, amit ma filmművészetnek nevezünk. Az a jó, hogy ennyi különböző korszak után a filmesek még mindig ide-oda járnak a különböző stílusok és műfajok között, nincs helye a „megszűnt” szónak. A mai napig nézhetünk fekete-fehér filmeket, sok kísérlet van – különösen a rövidfilmek esetében – a némafilmek készítésére, és miután azt hittük, hogy egyes műfajok, mint a musical vagy a western, végleg meghaltak, modern megközelítésekkel újraélesztették őket. Azt kell mondanom, hogy kíváncsi vagyok az utolsó panelre, a mesterséges intelligencia korszakára, és arra, hogy ez hogyan fog hatni erre az iparágra, még mindig nagyon korai szakaszában vagyunk ennek az időszaknak, mégis láthatjuk a mesterséges intelligencia használatából eredő konfliktusokat, szóval mi vár erre a művészetre? – Andrew Mohsen, kurátor